Kedves Érdeklődő!

 

Köszöntöm iskolánk honlapján.

 

Engedje meg, hogy bemutassam
az 1857-ben alapított iskolánkat.

 

Az intézményben gimnázium, kollégium és zeneiskola működik. Mindhárom szakmai területen fontos nevelési és oktatási szerepet töltünk be a térségben. A gimnáziumba 50 településről érkeznek hozzánk a fiatalok. A 45 férőhelyes kollégiumba egyre többen, még a megyén túlról is költöznek be diákok.

 

Iskolánk egyik erőssége, hogy családias légkörben, nagy odafigyeléssel, nyugodt körülményeket biztosítva neveljük tanítványainkat. Gimnáziumunk szakmai munkájával országos 4. helyezést ért el hozzáadott érték tekintetében (2013.), a zeneiskola pedig kiérdemelte a „Kiválóra Minősített Alapfokú Művészetoktatási Intézmény” címet (2007).

 

A gimnáziumban évfolyamonként két osztály tanul. Az 5 éves képzés nyelvi előkészítővel indul, heti 18 idegen nyelvi órával. Emelt matematika és emelt történelem csoportokat is indítunk.  A 4 éves képzési idejű osztályba jelentkezők normál gimnáziumi képzésben vesznek részt, illetve igény szerint magasabb szinten tanulhatják a digitális kultúra tantárgy média és informatikai ismereteit.

Ökoiskolaként nagy hangsúlyt fektetünk környezetünk védelmére.

Az iskolában folyó munkát lelkesen segíti a Szülői Szervezet és az Öregdiákok Baráti Köre. Az alapítványainktól kapott anyagi hozzájárulást az eszközpark fejlesztésére, programjaink színesítésére, hátrányos helyzetű tanulóink támogatására fordítjuk. Emellett a Sümegi Önkormányzat anyagi támogatásával szociális ösztöndíjban részesítjük rászoruló 9. évfolyamos diákjainkat.

 

Zeneiskolánk 30 éves. Csabrendeken külön telephelyet nyitottunk, hogy a legkisebbeknek ne kelljen utazniuk. Konstruktív az együttműködésünk Sümeg és a környező települések óvodáival, általános iskoláival. Rangos, az Oktatási Hivatal által kiírt, országos versenyek területi válogatóját rendezzük.

Évente több hangszeres bemutatóval, hangversennyel készülünk.  A Zenei Világnap alkalmából kivisszük a komoly zenét az utcára. A szabadtéri hangversenyek azt a célt szolgálják, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg zeneiskolánkat, az itt folyó szakmai munkát, és közben formáljuk is a közönség zenei ízlését.

                                                                                                                                       

Bízom benne, hogy minden információt megtalál honlapunkon. Amennyiben kérdése maradt, keressen bennünket a megadott elérhetőségeken.

 

Üdvözlettel

Szeidlné Lakos Éva
intézményvezető