A Kisfaludys gólyák számára az első nap a „Gólyanap”, amelyet új iskolájukban töltenek. A program szervezésébe a Diákönkormányzat is besegít.
A reggeli gyülekező alatt már izgatottan várták, hogy megtudhassák, mi is vár rájuk ezen a napon. Szeidlné Lakos Éva intézményvezető asszony köszöntője után elkezdték az ismerkedést az osztályfőnökökkel és osztálytársaikkal, majd játékos sportvetélkedőkön vettek részt a tornateremben. Önismereti, közösségépítő játékokkal folytatódott a program. Ezt követően, finom ebéd várta a gólyákat a Kisfaludy Étteremben.
Délután látogatást tettek a Sümegi Várban a várkapitány vendégeiként, ahol idegenvezetéssel egybekötve megismerhették a felújított vár történelmi múltját és jelenét is.
Élménydús, interaktív közösségi napot zártak a résztvevők, testben és lélekben is felkészülhettek a sümegi gimnáziumban kezdődő tanulmányokra.







(Gombási Andrásné, Bertalan Ákos, Némethné Tóth Mónika, Simon Diána)