Kenutúra- Badacsonylábdihegy 2023.09.08.
A DÖK tagjai immár hagyományosan tanév elején részt vesznek egy csapatépítő programon, közösségfejlesztés céljából, ahol többek közt az új, 9. évfolyamos DÖK-tagok megismerkednek társaikkal, a diákönkormányzat működésével, szabályaival, jövőbeni terveivel.
Idén a badacsonylábdihegyi Ökoturisztikai Látogató Központ volt az úticél, ahova vonattal utaztak el. Szakvezetett kenutúra keretében megismerhették, bekalandozhatták a Balaton legnagyobb egybefüggő nádasának élővilágát. Gyönyörködtek a tájban, ismerkedtek a tó elképesztően gazdag élővilágával, és sok érdekességet is megtudhattak, amit a magyar tengerről tudni érdemes.
A kenutúrát követően strandoltak, illetve közösségfejlesztő-csapatépítő játékokban vettek részt a Balaton partján Némethné Tóth Mónika és Nagy Emília tanárnők irányításával.
A Kisfaludy Sándor Gimnáziumban működő DÖK tagjai – Koronczi Melissza újonnan megválasztott DÖK-elnök vezetésével – nagyon motivált, agilis, tenni vágyó diákok, így a nap során sok a sok élmény mellett egyeztették a tanévre vonatkozó terveiket is.







