A Kisfaludy Sándor Gimnázium kitűnő, illetve jeles tanulmányi eredményt elért 21 diákja szeptember 8-án részt vehetett egy fantasztikus kenus kiránduláson a Mosoni Dunán. A reggeli indulás okozott némi izgalmat, hiszen a diákok többsége még sosem kenuzott, így izgatottan vártuk a számunkra bérelt busz megérkezését. Először Mosonmagyaróváron álltunk meg, hogy egy kiadós tízóraival erőt gyűjtsünk, majd folytattuk utunkat. A célállomásunk Cikolasziget volt, ahol nagy szeretettel vártak minket. A kenuzás előtt alapos felkészítést kaptunk, majd vízre szálltunk. A túravezető gondosan ügyelt mindnyájunkra, és mi is nagyon vigyáztunk egymásra. Voltak, akik kisebb kitérőkkel többször is közelről megszemlélték a nádasok élővilágát, így a pókokat, pókhálókat, csigákat, valamint hatalmas erőfeszítéseket tettek az evezőlapátok kiszabadításáért, visszaszerzéséért a vízi hordalékokból.
A kimerítő, de élvezetes evezés után valamennyien szárazon, alaposan megéhezve érkeztünk a közeli étterembe, ahol egy kétfogásos ebéd és egy pohár forrásvíz mellett pihentük ki a fáradalmainkat. Hazafele kimerülten beszélgettük át az izgalmas nap eseményeit. Nagy-nagy köszönet Papp Imre várkapitány úrnak az anyagi támogatásáért, és tanárainknak (Igazgatónőnek és Hajni néninek), akik nélkül ez a nap nem jöhetett volna létre.
Horváth Letícia Laura
11. c osztályos tanuló