Bűvösvölgyi élmények  

    

Február 9-én Sopronba, a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központba látogattunk el, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Háromszor 60 perces foglalkozásokon vettünk részt, ahol rengeteg érdekes, médiával kapcsolatos tevékenységben próbálhattuk ki magunkat, mint például híradózás, filmforgatás, rádiózás, valamint újságszerkesztés is.

Először kérdéseket kaptunk a témákkal kapcsolatban, majd bemutattak egy oktató videót, s végül kiélhettük kreativitásunkat, valamint kipróbálhattuk az egyes területeket. A legjobb az volt benne, hogy a kamerák működtek, mindent felvettek. Ezután közösen megvágtuk az anyagot, majd láthattuk magunkat a különböző szerepekben.

Rengeteget nevettünk, összekovácsolódtunk, és szuper élményekkel térhettünk haza. Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a tartalmas kiránduláson!

Maródi Lili 9/Ny osztály

Szervező tanár: Szili Zoltán